A szikrázó fény a sötét ég csodálatos ellentéte.…

Minden évben újra és újra ámulatba ejt a decemberi hónap légköre, megböbbenek azon, ahogy arra a biztonságos környezetben élő emberek reagálnak. Úgy tekintik csak, mint egy újabb karácsonyt, új fordulópontot és újabb alkalmat a jókívánságok számára. Teljesen megszokott, igaz? Igen, számodra, és mind mostanig számomra is, ez teljesen egyértelmű.

Ebben a pillanatban azonban én gondolatban azoknál az embereknél járok, akik egészen más helyzetben, más körülmények közt élnek. Olyanokra, kiknek talán a legnagyobb szükségük van a jókívánságokra, akiknek nincs része sem biztonságban, sem jólétben, kényelemben, de örömökben sem.

Te az afrikai éhínségre, a cunami áldozataira avagy a civilháború sújtotta övezetek lakóira gondolsz?

Én nem.

Nem találkoztam velük, nem ismerem őket, de tudom, ők ott vannak. Tudom, hogy az idei ünnep alkalmával is lesznek kislányok, kik újra csalódást élnek majd át. Nem az ajándékok hiánya miatt, hanem a megmentést áhítozó ám be nem teljesült kívánságaik miatt.

És sajnos ez a „klub” egyre inkább bővül. Kisfiúk, akik nem tudják, hogy megértésre s együttérzésre találhatnak, hogy vannak mások is hasonló helyzetben, mint ők.

Azokra a zsenge lelkekre gondolok, akik az ünnepek után újra áldozataivá válnak azoknak, akik az úrhatnám vágyat szexuális zaklatás formájában élik ki. Ők lehet, hogy egyedül maradnak az ünnepek alatt, lehet, hogy nem...

Alkoholista, drogfüggőszülők gyerekeire gondolok, kik családjaikban maguk töltik be a családgondozó szerepét. Egy kemény testtartás vagy kihívó mosoly mögötti néma erőre.Senki sem látja az érett, koravén bensőt a gyerekes arc mögött.

A félresiklott, gyenge felnőtt kommunikációs módokra gondolok, ami sok gyerek számára a verés ígéretét, töréseket, zúzódásokat, megtört szívet jelent, s könnyáradattal jár együtt.

Egy alkalommal, karácsony másnapján ott találtam magam, hogy egy nemi erőszak áldozatává vált gyereket támogatok. Borzalmas tapasztalat, melynek nyoma nem múlik el a karácsonyfa alatt, egy ajándék vagy képeslap segítségével. Egy ideig az emberek szégyenteljesnek vélik és elítélik ezt a tettet. De csak ideig-óráig, míg ez az érzés kényelemérzetüket nem kezdi veszélyeztetni.

És azután? Mi történik azután?

Azután újra elhallgatnak, lecsendesednek.Mintha csak eltűnt volna az a dolog. Amiről nem tudsz, az ártani sem tud neked? Nem értem a nyitját, még nem jöttem rá.
Csak azt tudom, hogy ebből a hozzáállásból semmi jó nem származik a kis áldozatok számára. Nem nyújt semmiféle segítséget számukra, sem megértést, sem lehetőséget egy jobb jövőre.

Nekik saját maguknak kell megharcolni a nyomorúságból kivezető utat, egyedül, magukra maradva.
Nekik általában segítség nélkül, önállóan kell megküzdeniük azért, hogy bámulatra méltó személyiséggé váljanak.
Ők szinte mindig egyedül fogják érezni magukat, embertársaik között is.